Egy könnyű ebéd – gyümölcsleves spenótos rizzsel és vegán fasírttal

Nem vagyok egy nagy leves evő, de a gyümölcslevest bármikor bármilyen formában meg tudnám enni. Amit persze gyorsan felszívódó mivolta miatt nem tehetek, de egy ebéd keretében teljes mértékben belefér az IR diétába.
Azt szeretem a legjobban amikor szép pirosas-rózsaszínes színe van a gyümölcslevesnek ezért erdei gyümölcsökből készítettem – most csak fagyasztva volt itthon- így abból. A leves elkészítéséhez szükségünk lesz:
- 400 g erdei gyümölcsre (szeder, málna, áfonya vegyesen)
- 1 l vízre
- 6 teáskanál négyszeres erejű édesítőre
- szegfűszegre és fahéjra ízlés szerint
- 1 dl kókuszkrémre
- 60 g zabpehely lisztre
A gyümölcsöket felöntjük vízzel, a szegfűszeggel, fahéjjal és az édesítőszerrel feltesszük főzni. Amikor már megpuhultak a gyümölcsök elkeverjük benne a kókuszkrémet. A zabpehely lisztet kimérjük egy bögrébe és csomó mentesre keverjük a levesből kimert lével. Itt azért kell levesből mernünk, hogy az esetleges hőmérséklet különbség ne rántsa össze a habarásunkat, mert úgy sem guszta sem pedig finom nem lenne a leves. Fontos, hogy folyékony állagig hígítsuk a lisztet, apránként adagolva a folyadékot, mivel így könnyebb el tudjuk majd keverni. Ha elértük folyékony csomómentes állagot, akkor folyamatos kevergetés mellett a leveshez öntjük. Megvárjuk, hogy a leves elkezdjen forrni, majd elzárjuk alatta a főzőlapot.
Valami könnyen elkészíthető, könnyen emészthető második fogást szerettem volna. Ezért készítettem vegán fasírtokat az Ataisz fasírtporából és találtam egy kis spenóttal és fokhagymával megbolondított basmati rizzsel.
- 200 g basmati rizs
- 6 guriga spenót (azért így írom, mert olyat használtam, ami kis gurigákban volt lefagyasztva – a Lidl-ben szoktam venni)
- 1 kis gerezd fokhagyma
- só
- 200 g brokkoli (elhagyható)
Először a kimértem a rizst majd megmostam és feltettem főni kétszeres mennyiségű vízben, az apróra vágott fokhagymával, a spenót levelekkel és sóval együtt. Közben egy másik edényben körülbelül 200g brokkolit feltettem főni. Ez idő alatt az Ataisz* chia magos fasírt porját összekevertem 3 dl vízzel, állni hagytam 10-15 percet. Majd kis húspogácsákat formáztam belőle és közepesen forró olajban kisütöttem őket.
Szerintem nagyon finom volt, bátran merem ajánlani ezt a fasírtport mindenkinek. 🙂
*A bejegyzés teljes mértékben a saját véleményemet tartalmazza. Nem szponzorált tartalom.